top of page

Tanácsok a pakoláshoz


Sok szempontból talán a pakolás a legnehezebb része a készülődésnek, hiszen az átlagember nem túl gyakran kell, hogy egy évre előre gondolva pakoljon össze minden szükséges dolgot. Én 3 fő csoportra osztottam a pakolandókat:


  • ruhák, cipők, táskák és kiegészítők

  • pipere dolgok, smink, tisztálkodási szerek, gyógyszerek

  • hobbi (mivel elég nagy DIY, scrapbooking, journaling rajongó vagyok, ezért ez kihagyhatatlan)


Mivel ezeket egyben elég nehéz lenne elszállítanom (:D) ezért én a repülőn csak 15kg feladott poggyászt viszek, és pluszban ott van még a 10kg kézipoggyász és egy kistáska, amikbe a legfontosabb dolgokat pakolom, a maradékot pedig a futárszolgálat hozza utánam. Így csak bedobozolom a dolgokat, a futár átveszi őket itthon az ajtóban és Dublinban pedig házhoz hozza majd. Jóval praktikusabb mint 3 bőröndöt rángatni magam után a reptéren. :)


Mindenképpen fontos pakolás előtt tájékozódni, hogy mik azok amiket nem kell vinni, mert a szálláson van. Így pl. általában törölközőket, ágyneműt, lepedőt és hasonlókat biztosítanak az önkénteseknek. Ez már alapvetően egy nagy könnyebbség, legalábbis már ami a kilókat illeti. :) Emellett azt is jó előre megtudni, hogy ahová mész ott mi milyen árban érhető el. Pl. ha ott is ugyan annyiba kerül a tusfürdő mint itthon akkor felesleges innen vinni. Számomra sajnos ez nem opció, mert Írországban sok minden drágább mint itthon, így egyszerűbb itt beszerezni pl. minden pipere, smink és tisztálkodási terméket. Én a legtöbb ilyen jellegű termékből nagyobb kiszereléseket viszek, hogy jó sokáig kitartsanak.


Amikor elsőre pakoltam össze kicsit kétségbe estem, mert iszonyat káosz hangulatom lett. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi cucca van...


Én a ruháim közül amiket nem akartam magammal vinni azokat két alkalommal kivittem a Gardrób közösségi vásárra (https://www.facebook.com/GardrobKozossegiVasar?fref=ts) amit pedig nem sikerült eladnom, azokat eladományoztam (a Gardróbon is ott lehet hagyni adománynak a ruhákat, cipőket, stb.). A Gardróbot mindenkinek ajánlom aki szeretne 1-2 dologtól megszabadulni. Előzetes regisztráció és a regisztrációs díj (4 ezer-6 ezer Ft) befizetése után lehet menni árulni, most nyáron pl. minden szombaton volt a Central Passageben vagy a Szimplában. Egy helyen többen is árulhattok, így megoszlik a hely bérlésének a költsége. Részletek a fenti linken olvashatók. :)


Ha pedig adományozni szeretne valaki, akkor pl. az Ajándékdoboz egy szuper kezdeményezés: http://adoboz.blog.hu/


A selejtezés után is relatíve sok ruhám maradt, legalábbis amikor megpróbáltam bepakolni őket a közepes méretű North Face táskámba, úgy éreztem, hogy ez sosem fog sikerülni. Végül, mivel a futár még nem vitte el a csomagokat a ruháim egy részét is dobozoltam és futárral küldtem ki. Így összesen 3 IKEA-s és KIKA-s költöztető doboz lett a futárral kiküldött csomagmennyiség. Őszintén szólva azt gondoltam, hogy a kreatív hobbis dolgaim nem fognak akkora helyet foglalni, de egy doboz mégis majdnem tele lett velük. Viszont miután bedobozoltam a dolgokat úgy mond megnyugodtam, hogy jól tettem, hogy mindent beraktam, mert kb. 1 órával később ki is kellett szednem több mindent mert szükségem volt rájuk, egyszóval tényleg nélkülözhetetlen dolgokról van szó. :) Egyébként is talán túlzásnak tűnhet, hogy ilyen sok mindent magammal viszek, de én úgy gondolom, hogy ami itthon megvan, azt inkább kiviszem, mint hogy ott kelljen megvennem miközben tudom, hogy egyébként már van csak nem vittem magammal. Ilyen szemszögből nézve szerintem ez a költséghatékonyabb megoldás.


A kézipoggyászba való pakoláshoz javaslom, hogy már alapból úgy pakold, hogy ne legyen gond a reptéren, tehát minden folyékony menjen egy zárható műanyag zacskóba és a laptop, tablet, stb. pedig a táskából és a tokból is könnyen kivehető legyen, mert azt szinte teljesen biztos, hogy ki kell majd őket venni, és tokban sem szabad lenniük az ellenőrzés során. Ezen felül pedig jó ha a kézipoggyászba teszel legalább 1 váltás fehérneműt, ruhát és minden olyasmit amire mindenképp szükséged lehet, hogy ha bármi történne a feladott csomaggal, akkor se legyél gondba amíg megkerül.


Pakolás előtt úgy terveztem, hogy írok egy listát mindenről amit bepakoltam, de mivel elment volna vele egy napom biztosan, ezért végül csak nagy vonalakban írtam össze, hogy miket raktam be. Hátha valakinek segítséget jelent, én kb. ennyi mindennel indulok útnak (nyilván ha valaki csak repülővel tud csomagot szállítani, ez "kicsit" sok lehet):




Ruhák, cipők és kiegészítők (mivel Írországban az esőre mindig számítani kell, ezért a vízálló kabát és cipő elengedhetetlen):



  • 3 nadrág

  • 3 szoknya (és 3 pár harisnya)

  • 10 felső

  • 10 kardigán

  • 2-3 kendő

  • 2 sapi és 1 kalap

  • néhány otthoni ruha

  • 2 pizsama

  • fürdőköpeny

  • 2 vízálló kabát és egy csinosabb átmeneti kabát

  • 2 edzőcipő

  • 1 pár magassarkú

  • 1 balerina

  • 1 szandál

  • 1 mamusz

  • 1 bakancs

  • 3 melltartó

  • 10 bugyi és 10 pár zokni

  • kb. 3 nyaklánc és 3 pár fülbevaló

  • edzőfelszerelés (mivel kint is tervezek rendszeresen edzeni, ezért egy sportcipőt és edzőruhát is betettem)

  • kb. 4-5 táska (kistáskák, válltáska)

  • pléd

  • párna és ágyneműhuzat, lepedő (bár lesz a szálláson, de én inkább egyet viszek magammal)



Tisztálkodási szerek (ez természetesen attól is függ, hogy ki miket használ rendszeresen):

  • tusfürdő, sampon, kondicionáló, bőrradír, testápoló

  • kéz- és lábápolási szerek és eszközök

  • fogkefe, fogkrém

  • arcápolási csomag (lemosó, tonik, krém, vattapamacs)

  • hajszárító és fésűk, kefék

  • betétek és egyéb intim higiéniai dolgok

  • smink termékek és eszközök

  • 3 közepes (alsó és felsőtest, haj) és 3 kis törölköző (lábfej, kéz, arc) (nálunk ezt is biztosít a fogadó szervezet, de én majd tervezek utazgatni is, ezért egy szettet viszek)



Gyógyszerek és gyógyhatású készítmények (mivel Írországban elég változó az egészségügy színvonala és a gyógyszerek sem annyira jók ahogy ismerősöktől hallottam, én inkább itthonról viszek mindent amiről tudom, hogy szükséges lehet). Ez egy olyan kategória, ami egyénenként változó attól függően, hogy mire a leg fogékonyabb az ember, már ami a betegségeket illeti. Számomra ez az alap gyógyszerkészlet:


  • fájdalom és lázcsillapító

  • szemcsepp

  • fülcsepp

  • gyógyszerek megfázásra

  • sebkezelés (Betadine, géz, ragtapasz, sebgyógyulást elősegítő krém)

  • teafa- és levendulaolaj

  • antibiotikum

  • rendszeresen szedett gyógyszerek



Ha valamit rendszeresen szedsz, akkor mindenképp érdemes előre több hónapra felíratni és kiváltani még utazás előtt, mert különben probléma lehet kint beszerezni, bármelyik országba is mész. Viszont ha nagy mennyiségről van szó, akkor a blokkot mindenképp érdemes megtartani és az orvostól pedig kérni egy angol nyelvű igazolást, hogy ne legyen probléma pl. a reptéren. (elvileg feladott poggyászba lehetnek gyógyszerek, de csak saját felhasználásra elegendő mennyiségben - kérdés abba mi fér bele - de kézipoggyászban viszont csak orvosi igazolással vihető fel gyógyszer, legalábbis az a legjobb ha van).

Minden más, azaz minden olyan ami mindig a táskádban van vagy minden nap használod, valamint az utazáshoz elengedhetetlen. Nyilván ez is az egyéni preferenciától függ. :) Számomra a legfontosabbak, amik a fent említett kategóriák egyikébe sem tartoznak bele:


  • laptop

  • telefon

  • tablet

  • könyvek (én csak egyet viszek, a kedvencemet)

  • napló(k), írószer

  • iratok (okmányok, erkölcsi bizonyítvány)

  • beszálló kártya

  • pénz, bankkártya

  • esernyő

  • külső merevlemez

  • fényképezőgép

  • töltők, kábelek, külső akkumulátor

  • elosztó és átalakító (pl. Nagy-Britanniában és Írországban anélkül lehetetlen használni az itthoni elektromos készülékeket)

  • iPod (vagy egyéb zenelejátszó) és fejhallgató, fülhallgató

  • hangszerek (szerencsére nekem kis helyen is elférnek, így nem olyan problémás a szállítás)

  • BKV jegy (mivel tervezek karácsonykor hazajönni, ezért már a jegyeket is inkább viszem, ne legyen probléma amikor hazaérkezem)

  • én tettem be fűszereket is (bár Dublinban van magyar bolt, de gyanítom itthon olcsóbb), hogy tudjak azért hazai ízeket főzni kint is

  • zseblámpa



Én ezeken felül még bepakoltam a már említett kreatív hobbis dolgaimat, meg 1-2 dekorációs dolgot hogy kicsit otthonosabb legyen majd a szobám, de ezeket most nem részletezem. :) Viszont egy dolgot azért kiemelnék, nem rég találtam foszforeszkálós matricát, ami kifejezetten a villanykapcsolókra van tervezve, és vettem is egy csomaggal, mert tuti jól fog jönni, főleg az első napokban, hetekben amikor éjszaka az ember még nem nagyon tudja hol van. :D Szerintem nagyon jók! (http://katicamatrica.hu/)

Fontos még megemlíteni a konyhai eszközöket. Amennyiben tudod, hogy pl. étkezés szempontjából milyen körülmények között fogsz lakni, akkor érdemes ahhoz mérten konyhai dolgokat is vinni. Én elég részletes leírást kaptam arról, hogy milyen konyhai eszközök vannak a szálláson, így azokat egyáltalán nem viszek, csak néhány fűszert és egy bögrét. :) De ha nem így lenne akkor biztosan tennék be legalább egy szett evőeszközt, tányért és mondjuk egy serpenyőt. Nekem szerencsém van, mert Dublinban van IKEA, szóval ott mindent annyiért meg tudok venni mint itthon, de aki egy mindentől távol eső városban, faluban tölti az EVS önkéntességét, oda szerintem jobb biztosra menni és betenni 1-2 alap dolgot. :)


A konkrét bepakoláshoz érdemes a youtube-on nézelődni, nagyon jó kis videókat lehet találni, hogy hogyan pakoljunk minél több mindent bele egy táskába, bőröndbe. Én őszintén szólva nem néztem egyet sem, a saját igényeim és elképzeléseim szerint pakoltam, az alapján, hogy nekem milyen a fontossági sorrendem, tehát mi legyen a feladott poggyászban vagy a futárral küldött csomagban, mi nem annyira fontos vagy épp ellenkezőleg, mindenképp szükséges hogy a kézipoggyászban legyen. :)

Ha kész a pakolás és indulásra készen állnak a csomagok, akkor még lehetőleg időben érdemes indulás előtt le is mérni a táskák, bőröndök, dobozok súlyát. Szerintem erre szuper eszköz egy csomag mérleg, már pár ezer forintért kaphatóak és nagyon praktikus kis kütyük. :) Segítségükkel elkerülhető az a kellemetlen szituáció amikor a reptéren szembesül az ember azzal, hogy kissé átlépte a súlyhatárt és vagy kipakol, vagy súlyos összegeket fizet... Néhány lehetőség: http://www.argep.hu/trend/DIGI/Digitalis-csomagmerleg.html Ha minden indulásra kész és a súly is rendben van, akkor jöhet a reptér! :) Arról, hogy a reptéren hogyan jussunk el minél egyszerűbben és probléma mentesebben a tranzit területre a budapesti reptér oldalán van egy nagyon részletes és hasznos összefoglaló a biztonsági ellenőrzésről, a videót különösen ajánlom! ;) http://www.bud.hu/utazas/indulas_elott/biztonsag/utasbiztonsagi-ellenorzes-92.html

Recent Posts
bottom of page