top of page

Ritzy Rags charity shop

Ma röviden szeretném bemutatni a szervezet adományboltját, ami igen jelentős szerepet tölt be az éves jövedelem szempontjából a FOE életében, de ami még ennél is fontosabb, egy szuper lehetőséget ad számunkra, önkénteseknek, hogy új emberekkel találkozzunk és kiéljük kreativitásunkat is.


A bolt neve, ahogy a bejegyzés címében is olvasható, Ritzy Rags, ami magyarra lefordítva kb. "elegáns rongyok" lehetne. A bolt szintén az épületben található, és heti 6 napot tart nyitva, minden hétköznap 11-től 5 óráig, szombaton pedig déltől 4 óráig. Nekünk, EVS önkénteseknek ez a szombati nap azért is fontos, mert havonta egy alkalommal dolgoznunk kell szombatonként az üzletben (természetesen ezért a napért a következő héten kapunk egy szabadnapot, vagy akár össze is gyűjthetjük a napokat ha egyszerre szeretnénk azokat kivenni a későbbiekben). Én eddig két alkalommal voltam hosszabb ideig a boltban, és mind a kétszer nagyon élveztem.


Az adománybolt működését egyébként úgy kell elképzelni, hogy a szervezet rendszeresen kapja az adományokkal teli dobozokat Franciaországból, az adományok között vannak ruhák, cipők, kiegészítők, háztartási dolgok, dekorációs apróságok, könyvek, cd lemezek, antik tárgyak, tehát tulajdonképpen minden amitől mások meg akartak szabadulni és adományként a FOE számára odaadtak. Az iroda mellett van a raktár helyiség, ahol kb. 100 doboz van, ami még kibontásra sem került, és rengeteg megkezdett doboz, tehát elég nagy mennyiségű adomány vár szorítrozásra. A szortírozás általában Adriana és Stela feladata, ők mind a ketten romániai származásúak, és jelenleg munkanélküliek, így a FOE-hez kerültek, és most itt dolgoznak a munkanélküli program keretein belül. De mivel hatalmas mennyiségről van szó, és természetesen sok olyan adomány is van, ami szinte használhatatlan, ezért a válogatás elég lassan megy. Én és Zhenia is részt veszünk néha benne, hiszen látva, hogy az emberek miket keresnek leginkább az üzletben, egyszerűbb csak olyasmiket kiválogatni és kitenni a polcokra.


Egyébként a dobozokban igazi kincsekre is lehet találni, én már saját magam számára is találtam 1-2 ruhát, kalapot, kendőt. Ha a boltban választunk ki valamit, akkor természetesen nekünk is fizetni kell érte, de ha a dobozokból találunk valami számunkra tetszőt, akkor az a miénk. Én egyébként már találtam ezüst étkészletet, régi ékszereket, régi karácsonyfa díszeket, antik lemezlejátszót és hasonlókat is, amik nagyon szuperek. Szóval elég vegyes a választék. Természetesen ilyesmiket nem tartok meg magamnak, hiszen mit is kezdenék vele, meg ha valamiről tudom, hogy sok pénzt lehetne érte máshol kapni, akkor az a szervezetet illeti. De ruhák terén is igazi nagy márkákra lehet lelni, én néhány napja egy szuper kasmír pulóvert is találtam.


A boltban jeleneg Zheniával az új dekoráción dolgozunk, szeretnénk átalakítani, modernizálni a belső elrendezést, a kínálatot és persze most a Halloween-i és őszi dekorációt is el kell készítenünk, tehát azért elég sok munka van a bolttal, de én nagyon élvezem. Amikor eladóként voltam eddig a boltban, a vásárlók többsége nagyon beszédes, sokan visszatérő vásárlók és jól el lehet velük beszélgetni, és szerintem nagyon jó, hogy sok új emberrel tudunk így találkozni. Egyébként az eladók minden nap önkéntesek a boltban (3 óránként váltják egymást, így napi 4 önkéntes eladó van), a többségük már évek óta csinálja ezt. Az egyik EVS önkéntes lány, aki 2 éve volt itt önkéntes pl. a boltban ismerkedett meg a jelenlegi párjával, aki egyébként ír és jelenleg is önkéntes az üzletben. Tőle hallottam a történetet. :)


Később majd jelentkezem a képekkel, hogy hogy is sikerült modernizálni az üzlet megjelenését. :)

Recent Posts
bottom of page