top of page

First week summary

Az első "dolgozós" hét gyorsan elrepült, sok újdonsággal találkoztunk és sok mindent tanultunk is az elmúlt napokban. Bár még nem kerültünk bele teljesen a körforgásba, de azért minden nap volt valami amit csinálhattunk.


Mivel a jövőben sokat fogom őket emlegetni, ezért gyorsan bemutatom, hogy kik is dolgoznak itt az irodában:


Elaine - ő a manager, róla már azért többször meséltem, hiszen az EVS-ért is ő felel. Bár még csak két éve van itt, de már most nagyon sokat fejlesztett a dolgokon, és az elkövetkezendő hónapokban is lesznek felujítások az épületben, valamint ha minden jól megy új bútorokat is kapunk az irodába. :)


Dermot - az egyetlen férfi tag, ő főként az adományokat intézi és folyamatosan új támogatókat keres, valamint a honlapot és a facebook oldalt is ő tartja rendben. A jelenleg itt dolgozók közül ő van itt legrégebb óta.


Fiona - Ő is már rég óta, kb. 5-6 éve dolgozik a szervezetnél, ő interjúztatja pl. az új önkéntes jelölteket és intézi a diákokat. Az elkövetkezendő hetekben neki fogok segíteni az intergenerációs program megszervezésében, hiszen olyat már én is csináltam korábban.


Lisa - Az ő feladata, hogy a szervezethez "beutalt" idősekkel felvegye a kapcsolatot, meglátogassa őket, felmérje az állapotukat. Ő intézni az idősek önkéntesekkel való párosítását is. Eredetileg pszichológus végzettsége van, és eleinte önkéntesként segítette a szervezet munkáját, de idén tavasztól főállású dolgozó a szervezetnél.


Ők négyen tehát az állandó, főállású dolgozók. Ahogy látható nem egy nagy létszámról van szó, de mégis rengeteg munkát végeznek el, és ezért is van nagy szükségük az önkéntesek és a mi segítségünkre is, hiszen egyedül nem is bírnának mindent.


Egyébként mindenki nagyon kedves, abszolút bevonnak minket is mindenben amibe lehet és teljesen úgy kezelnek mintha főállású dolgozók lennénk mi is. Hiszen tulajdonképpen azok is vagyunk, csak nem kapunk fizetést. :)


Ahogy azokról már korábban is írtam, kedden és szerdán igen mozgalmasan telt el a napunk, mivel nem csak egy helyben kellett ülnünk ezért gyorsan elrepült az a 7-8 óra. Hétfőn egyébként az egész nap azzal telt, hogy Elaine bemutatta nekünk a szervezetet, elmondta a legfontosabb feladatainkat, azt, hogy mi hogy zajlik itt, stb és megkaptuk az első zsebpénzünket is, úgyhogy munka után elmentünk bevásárolni. :)


Csütörtökön elég csendes napunk volt, délután viszont én és Fiona leültünk megbeszélni az intergenerációs program részleteit. Nagyon jó volt, mert tényleg egyenrangúként kezelt, és kikérte a véleményemet, kíváncsi volt az ötleteimre. Úgyhogy már meg is kaptam az első néhány feladatomat amiknek október végig kell készen lennie, szóval nem szorít az idő. :) A feladataim pl.: készíteni egy kérdőívet a diákok részére arról, hogy mik az erősségeik, miket szeretnek csinálni szabadidejükben, milyen hobbijaik vannak, készíteni egy videót, ami bemutatja, hogy mitől is mások azok az idősek akik a FOE-nél tagok (tehát hogy a sztereotípiák mennyire nem igazak rájuk) és ötletelnem kell, hogy hogyan is lehetne bemutatni a fiatalok számára az időskorral járó nehézségeket (pl. a rossz látást, hallást).


Pénteken volt Dermot születésnapja, így egy meglepetés ebédet készítettünk neki. Szóval 1-2 óra eltelt a készülődéssel, és 1-2 óra pedig azzal, hogy ünnepeltünk, ettünk, ittunk. :) Meg kell mondjam, elég nehéz volt jóllakottan ismét munkába állni, nem is nagyon sikerült senkinek.


Szombaton a lányokkal elmentünk az IKEA-ba, vettünk néhány dolgot, hogy otthonosabbá tegyük a szobáinkat, én pl. néhány dobozt, virágokat és 1-2 apróbb kiegészítőt vettem. Szerencsére az IKEA itt is ugyan olyan minden szempontból mint otthon. A tömeg tekintetében is. :) Viszont egészen szombat délutánig nagyon szép időnk volt, és jó volt egy kicsit beolvadni a hétköznapi emberek közé. Nem úgy érezni magunkat mint turisták. :) Miután hazaértünk kipakoltunk és én pl. takarítottam is egy kicsit, szóval estére már jó fáradtak is lettünk, úgyhogy vacsora mellett megnéztük az első Harry Potter filmet. :)


Ma pedig megérkeztek a dobozaim otthonról, úgyhogy a fél napot pakolással töltöttem, de végre az irodába is teljesen berendezkedtem:

A jövő héten is sok feladat vár ránk, csütörtökön délután indulunk a megérkezés utáni tréningre, ami egésze vasárnap délutánig fog tartani, és Swords-ban lesz. Hallotunk róla jókat is és rosszakat is, úgyhogy majd meglátjuk. :)


Hétfőn már a honlapra is felkerültünk, úgyhogy ezzel zárom a mai bejegyzést:


Recent Posts
bottom of page